Fertő-tavi halászlé


A vadászat mellet az Esterházyak életében nagy szerepet játszott a halászat, a fertő-tavi halászlé annyiban más, mint a tipikus magyar halászlé, hogy nagyon sokféle halból készül.



Hozzávalók


  • 1 I hal- vagy zöldség alaplé
  • 200 g pontyfilé
  • 150 g harcsafilé
  • 150 g fogasfilé
  • 150 gr angolna
  • 100 g haltej (ponty)
  • 5 ek olvasztott vaj
  • 100 g hagyma
  • 100 g szalonna
  • 2 piros paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 3 ek sűrített paradicsomszósz
  • 1 ek édes őröltpaprikaprika
  • 2 ek tejföl

Elkészítés

Melegítsük fel a hallevet. Közben filézzük ki a halakat (távolítsuk el a szálkákat) és kockázzuk fel. A vajat olvasszuk fel egy lábosban, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a felkockázott szalonnát, valamint a csíkokra vágott paprikát, fokhagymaprésen nyomjuk át a fokhagymát majd adjuk azt is hozzá és kb. 20-25 percig kis lángon főzzük, közben ha látjuk, hogy elforrt a leve pótóljuk azt 1-2 evőkanál hallével. Keverjük bele a paradicsompürét és az őrölt paprikát, tegyük bele a halat és ha van a haltejet, keverjük össze, kicsit dinszteljük míg piroskásak nem lesznek a halkockáink, öntsük hozzá a forró hallevet, épp hogy forraljuk fel, majd hagyjuk kb. 5 percig állni ebben a lében. Vegyük ki a halat és osszuk el négy tányérra, ízesítsük a levét még egyszer sóval és paprikával, majd öntsük rá a halra, tegyünk a közepére egy-egy tejföl-kupacot, lehetőleg forrón tálaljuk.

Tipp: ha csípősen szereti, akkor adjon hozzá egy csípőspaprikát vagy készítse erős őröltpaprikával